Holnap után a nagy nap...

Amikor létrehoztam ezt a blogot, úgy terveztem hogy többet fogok írni... Aztán az élet közbe szólt. Valahogy nem találom a szavakat. Ideges vagyok, szétszórt, folyton fáradt, mint aki nem alszik eleget... Pedig aztán, Isten lássa lelkemet, 8 és fél és 9 óra közötti időket alszom, ami megintcsak furcsa, pláne ha magamat és a korábbi alvási szokásaimat veszem alapul. 

Közeleg a műtét... Azt hiszem ezért az idegesség. Mindjárt felvirrad a napja, hogy be kell feküdnöm... Ráadásul egyedül mehetek csak be, látogatni maximum látogatási időben, amiről még egyelőre információt nem találtam. 

Mikor lesz a műtét? Nem tudom. 

Mikor tudnak látogatni? Nem tudom. 

Be lehet egyáltalán jönni hozzám? Nem tudom. 

Mikor engednek ki? Nem tudom. 

Csupa olyan kérdés, amire a válasz mindig ugyan az: nem tudom. Utálom ezt a két szót... Utálom a bizonytalanságot. 

Izgulok...

Félek.

Mi lesz a műtét után? Mikor állok majd talpra? Mikorra sikerül beállítani végre a gyógyszereket és a hormonszintet? Mikor kezdem újra az SM terápiámat? Vajon mi lesz a szövettan eredménye? Vajon jóindulatú? És ha rosszindulatú? Az akkor azt jelenti hogy rákos vagyok? Kemoterápiát kell kapjak? Vajon rosszul leszek tőle? Kihullik majd a hajam? 

Vajon találok majd valakit aki minden ellenére szeretni fog? Olyat, akit nem csak a szex érdekel? Tudom ez a 21. század, mindenkit csak ez érdekel. 

Nekem fontosabb lenne, ha valaki olyan mellett kötnék ki, aki megbirkózik velem első sorban és utána az összes defektemmel, amikkel szembesültem az elmúlt 10 évben: 18 lettem, beteg lettem, diagnosztizáltak az SM, leérettségiztem, protokoll ügyintéző lettem, lediplomáztam, munkám lett amit imádok, elkezdtem a mestert, otthagytam a mestert, újra elkezdtem a mestert és pajzsmirigy daganatom lett, megműtenek és vajon mi lesz a következő?

Remélem, hogy egy kis béke, egy kis ajándék, egy kis nyugalom, mert belefáradtam az elmúlt 10 évbe. Hogy csináltam végig? Már magam sem tudom. Honnan merítettem erőt, hogy véghez vigyem, amit eltervezted? Lövésem nincs. Csak annyit tudok, hogy küzdöttem az elmúlt 10 évben, most már a sok minden után, amit az SM és a PM betegségek elvettek tőlem, most már szeretnék kapni is valamit.

Mondjuk egy párkapcsolat nem bántana... Just sayin'... 😉